Elkészült a kormányzat kultúráért felelős vezetőinek olvasmány-ajánlása az állampolgárok részére, ami bár nem olyan izgalmas, mint annak idején A nagy könyv verseny volt, de érdekes végignézni a listát. Mindez a jól csengő Márai-program keretében valósult meg.
A történésekről a kormányzat oldalán itt lehet olvasni részletesen, a listákkal és statisztikai adatokkal, a körültekintéssel olvasandó portálok közül pedig a zorigo itt számol be a hírről.
Neked mi a meglepő a listában? Mi furcsa, hogy felkerült? Mi hiányzik?
2011. június 25., szombat
2011. május 19., csütörtök
Jön... Jön... Jön... az újabb Kondor-könyv!
1946. emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta volna. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel: halottak bukkannak fel körülötte, élők tűnnek el, miközben a rendőrség egyre-másra tartóztatja le Budapest legismertebb bűnözőit, akik ahányfélék, annyiféle bűnért felelnek, mégis van egy közös vonásuk: bűnös módon szerzett pénzük szőrén-szálán eltűnt. Gordon az eltűnt pénzek nyomába indul, nyomozásában pedig egy fiatal amerikai katona szegődik társául. Az ostrom pusztításának nyomait még mindig magán viselő Budapestet bejárva Gordon a város legrettegettebb bűnözőivel, kivégzésükre váró elítéltekkel, cigarettacsempészekkel és fezőrökkel beszélget, bepillantást nyer a kommunista rendőrség és az Andrássy út 60. embertelen világába, míg végül ahhoz a kegyetlen és könyörtelen emberhez jut el, aki minden eszközt megragad ahhoz, hogy teljesítse a feladatot, amit rábíztak.
Tehát Kondor Vilmos új könyve hamarosan a kezünkben :), egészen pontosan a Könyvhéten, június elején. Aki addig nem bír magával, olvasgasson itt részleteket a könyvből! Én már izgulok! :)
2010. december 11., szombat
Átadták a 2010-es irodalmi Nobel-díjat
XVI. Károly Gusztáv svéd király pénteken Stockholmban átadta az irodalmi Nobel-díjat és az őket illető díjakat a tudományos kategóriák győzteseinek.
Rövid méltató beszédében Per Wastberg svéd író "nehezen besorolható szerzőnek" nevezte az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjét, a 74 éves perui Mario Vargas Llosát. "A huszadik századi társadalom történetét ragadta meg egy képzeletbuborékban" - mondta Wastberg.
Forrás: MTI
Trendi vagy nem?
Miután megtudtuk, hogy funkcionális analfabéták vagyunk, az is kiderült, nem érdemes könyvet venni karácsonyra az átlagmagyarnak, úgysem lesz elolvasva. Amely tény azt az irodalomelméleti paradoxont juttatja eszembe, hogy mű-e az a mű, amit nem olvas el senki?
Mert persze, a két állapot - "nem érti, amit olvas" és "nem olvas" - szorosan összefügg és nem csak azzal jár, hogy tuskónak nézik az embert. "Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni" - szól egy Mark Twain-idézet.
Tuskó?! Hiszen többen olvasnak ma mint öt éve, és azok többsége is fiatal! Sőt, az internetnek köszönhetően többet is olvasunk, mint korábban, szintén a fiatalok. Ez a tény, és sok más faktor - köztük a szövegértésre koncentráló újérettségi-követelmények - vezethettek oda, hogy a legutóbbi PISA-felmérés eredményei szerint a magyar gyerekek olvasási képességei már nem az afganisztániakéval vetekszenek, hanem az erős középmezőnyben az osztrák és svéd fiatalokéval.
A szövegértésből fakad a világ értése. És fordítva. Szövegértés=világértés. Ráadásul, ez csupán egyetlen aspektusa az olvasásnak! A világ nyitott könyv és kell tudni olvasni benne. A sorok között is, mert ahol az emberi tényező közrejátszik, ott semmi sem olyan egyértelmű és világos, mint a matematikában. Ezt gyakorolja az ember minden képzelt világban, amiről olvas. Amiben él, amíg olvas!
Egész gyerekkoromban és az egyetem alatt is sok könyvet "elfogyasztottam", majd évek teltek el úgy, hogy semmit. Leáldozóban a Gutenberg-galaxisnak? Én látom a végét, magamon is láttam, mégsem lenne jó, ha vége szakadna, mert valahol... az tényleg egy világ vége lenne.
Ezt a kérdést feszegeti az Index kiváló cikke is, amiből kiderül az is, hogy szeretünk műveltebbnek tűnni a valóságosnál, ugyanis "Jókait bemondani nem ciki".
Tehát, akkor mégiscsak trendi. Bár, amilyen nagy "kedvenc" az öreg mesélő, annyira nem olvassa senki, legfeljebb csak kötelezőként. Mert, valljuk be, nehéz elképzelni ennek a Harlequin "Super Romance" címlapnak az alapszituációját. Hol látunk mi ilyen vonzó, tetovált srácot a könyvtárban, akit megvadít az észbontóan szexi, vasalt szoknyás könyvtáros kisasszony? A helyzet finoman szólva is hipotetikus.
Az olvasási szokások változása és a lehetőségek tárházának bővülése elvitathatatlanul új kihívásokkal szolgál. De szexi vagy nem, trendi vagy nem, idejétmúlt vagy nem, én szeretnék olvasni. Könyvet. Valahogy ez tűnik helyesnek.
2010. november 27., szombat
Szerb Antal: A királyné nyaklánca (2010. október-november)
"Aki nem élt a francia forradalom előtt, nem ismeri az élet édességét" - írta Talleyrand, a rafinált, Napóleon kora beli francia diplomata.
Szerb Antal is egész életen át tartó nosztalgiával fordult a XVIII., "a nők évszázada" felé. Régóta foglalkoztatta a királyné nyakékének témája, amit végül ebben a kísérleti műfajú regényben - "igaz történet" - vet papírra, gombolyít filozofikus, eszmetörténeti messzeségeken át.
A témát azért ez az - egyébként a tudomány által korábban már minden részletében feltárt - rokokó bűntény szolgáltatja, mert Szerb Antal szemében annak minden főbb szereplőjével és meglepő végkifejletével együtt magának a kornak és a nyugati történelem egyik legemblematikusabb eseményének, a "dicsőséges francia forradalomnak" ikonja. Példa, amin szemléletesen látszik, miért történt 1789-ben szükségszerűen az, ami.
Így, ha valaki szeretné átélni az élet XVIII. századi édességét, majd erjedését, legjobban teszi, ha elolvassa Szerb Antal lelkesedéssel írt esszéisztikus regényét, melynek aktualitását egyrészt lélektani vizsgálódásai adják, másrészt annak az időtlen korszellemnek a leírása, amely majd "kiforrja magából a forradalom borát".
"Mert az Ancien Régime minden csipkézett, édes és őszies szépsége (...) mind nem éri fel a Szabadság sós, tavaszi, édes fuvallatát" - írja, érzi örök tanulságul az 1780-as évekhez hasonló világégető időkben, 1943-ban, mielőtt ő maga is az embertelen pusztítás áldozatául esik a balfi kényszermunkatáborban.
2010. szeptember 29., szerda
2010. március 6., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)